Ez a honlap az Országos kompetenciamérés valamint az Országos készség- és képességmérés eredményeinek bemutatására szolgál. A 2008. május 28.-ai mérés az első, amelynek eredménye erről az oldalról érhető el. A honlapról letölthetők a Fenntartói, Intézményi és Telephelyi jelentések (röviden FIT-jelentések), valamint az egyéni jelentések. Emellett a honlapon az intézmények jelszavas belépés után elérhetik saját adataikat, további adatokat rögzíthetnek és további elemzéseket is készíthetnek.
A KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL
A 2001 őszén elkezdődött Országos kompetenciamérések a 2007/2008. tanévtől kezdődően a közoktatásról szóló törvényben, majd pedig a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 80. §-ában meghatározottaknak megfelelően a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók gyakorlatilag teljes körében felmérték a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást. Az Országos kompetenciamérés rendszeréért az Oktatási Hivatal – az államigazgatási szervek közül elsőként – 2012-ben elnyerte a
Magyar Termék Nagydíjat.
A 2010. évi Országos kompetenciamérés során bevezetett évfolyamfüggetlen szövegértés, illetve matematika skálán összehasonlítható módon ábrázolható a 6., a 8. és a 10. évfolyamos tanulók szövegértési, illetve matematikai eredménye. Ugyancsak a 2010. évtől kezdődően a jelentések már a tanulók fejlődését bemutató ábrákat is tartalmaznak a mérési azonosító alkalmazásával.
A mérésben alkalmazott feladatok nem a tudástartalom elsajátításának mértékét mérik, a felmérés nem az adott tanévi tananyag ismeretanyagának számonkérése, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok a közoktatásban addig elsajátított ismereteket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldásában.
A szövegértés területen a különböző szövegekhez (elbeszéléshez, rövid történethez, magyarázó szöveghez, menetrendhez vagy éppen egy szórólaphoz) kapcsolódó kérdések jellemzően az információk visszakeresését, következtetések levonását, kapcsolatok felismerését vagy a szöveg részeinek vagy egészének értelmezését várják el a tanulóktól minden évben.
A matematikai eszköztudás területén pedig az alkalmazott feladatok valamilyen életszerű szituációban megjelenő probléma matematizálását, megoldását és a megoldás kommunikálását kérik a tanulóktól a matematika különböző területeit érintve (mennyiségek és műveletek; hozzárendelések és összefüggések; alakzatok síkban és térben; események statisztikai jellemzői és valószínűsége).
A felmérés tartalmi kerete, - amely meghatározza a kompetenciamérés feladataiban alkalmazásra kerülő műveleti területek belső arányait, az egyes kompetenciaterületek egymáshoz viszonyított mértékét, az alkalmazott feladatok típusait, a kérdések típusainak arányát, vagy épp az alkalmazott szövegtípusokat - megjelent a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet mellékleteként.
A felmérést minden iskola minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanulója megírta, a tesztfüzeteket központilag javítottuk, az ebből származó adatok szolgáltatják az ezen a honlapon elérhető fenntartói, intézményi, telephelyi és egyéni jelentések alapját. A tanulók eredményeit az iskolák maguk is elemezhetik a honlapon található szoftver segítségével. Ez segíti az iskolákat abban, hogy objektív képet kapjanak teljesítményükről, megismerjék erősségeiket és gyengeségeiket e két felmért tudásterületen.
A mérés lebonyolítását az oktatásért felelős miniszter a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben határozza meg. A méréshez szükséges 6., 8. és 10. évfolyamon használt kérdőívek, feladatlapok elkészítését, a mérések lebonyolítását, továbbá a beérkezett adatok rögzítésével, az iskoláknak és az iskolafenntartóknak szóló jelentések elkészítésével kapcsolatos feladatokat országos szinten az Oktatási Hivatal végzi.
Az Országos kompetenciamérésről további információkat a
www.oktatas.hu honlapon találhat a Köznevelés/Országos és nemzetközi mérések/Országos kompetenciamérés menüpontban.
A 4. ÉVFOLYAMOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉSRŐL
A 4. évfolyamos mérés a tanulás, az értelmi fejlődés szempontjából alapvető jelentőségű készségek- és képességek diagnosztikus, kritériumorientált felmérését szolgálta. A mérésre a 2005/2006. tanévtől kezdődően a 2011/2012. tanévig minden év májusában került sor. Az elkészült jelentések a következő oldalon érhetők el:
4. évfolyamos készség és képességmérés (2012-ig)
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 2012/2013. tanévtől nem tette kötelezővé a 4. évfolyamos mérés lebonyolítását az intézmények számára. Ettől a tanévtől kezdődően a 4. évfolyamos készség- és képesség mérésére alkalmas tesztanyagok szabadon felhasználhatók voltak, ugyanakkor a 4. évfolyamos készség- és képesség mérési rendszer fejlesztésére már nem került sor.
A 2020/2021. tanév végén az Oktatási Hivatal az információbiztonsági törvényben meghatározott éves felülvizsgálat keretein belül az Országos készség- és képességmérés adatrögzítő- és elemző programot biztonsági, működtetési és funkcionális szempontból felülvizsgálta és annak kivezetése mellett döntött.